-
Vasútállomás - Püspökladány
Püspökladány nevezetessége a műemlékszerűen felújított Vasútállomás épülete, mely több mint 100 éves. Az épület ...
-
Városháza - Hajdúszoboszló
A városháza mai formája 1896-ban a honfoglalás milleniumának évében alakult ki. Ekkor toldották hozzá a Rákóczi út fel...
-
Városi Bíróság - Hajdúszoboszló
Hajdúszoboszlón 1902-1948 között folyamatosan járásbíróság működött. A jobb feltételek biztosítása céljából 1925...
-
Református templom - Hajdúszoboszló
A Kálvin téren áll a XV. sz.-i alapokra épült református templom, amelynek erődfala a város talán legfontosabb műemléke...
-
Római katolikus templom - Hajdúszoboszló
A római katolikus templom érdekessége a város történetét, a fürdő fejlődését ábrázoló freskók. Ebben a templomban ...
-
Harangház - Hajdúszoboszló
A milleniumi esztendőben átadott Harangház Rácz Zoltán építész munkája, ahol Oborzil Editnek, és férjének, Jeney Tibor...
-
Bika Vendéglő - Hajdúszoboszló
Az 1870-es évekre a városnak múlhatatlanul szüksége lett egy olyan vendéglőszállóra, ahol hivatalos vendégeit, vagy a k...
-
Bocskai Múzeum - Hajdúszoboszló
A múzeum Bocskai István (1557-1606) erdélyi fejedelem, a Hajdúkerület létrehozójának nevét viseli. Bocskai a szolgálatá...
-
Fazekas ház - Hajdúszoboszló
Hajdúszoboszlón, a Református templomtól nem messze található a híres nádfedeles Fazekas ház, a nádudvarról származó ...
-
Nemzetközi Modern Múzeum - Hajdúszoboszló
A Nemzetközi Modern Múzeum alapítója a szoboszlói kötődésű Joseph Kadar Párizsban élő képzőművész. Anyaga, amely s...
-
Gyógyfürdő - Hajdúszoboszló
A Hungarospa Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő és Egészségturisztikai Zrt. Európa legnagyobb fürdőkomplexuma. Gyógyászata el...
-
Gyógyfürdő - Hajdúszoboszló
A Hungarospa Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő és Egészségturisztikai Zrt. Európa legnagyobb fürdőkomplexuma. Gyógyászata el...
-
Hamvas-csatorna melletti kocsányos tölgyes - Püspökladány
A település külterületén védett területek találhatók, ilyen például a hosszúháti mezővédő erdősáv és a Hamvas- ...
-
Hosszúháti mezővédő erdősávok - Püspökladány
A védett mezővédő erdősávokat a Püspökladányt Hosszúháttal összekötő út mellett, a vasúti átkelőtől 7 km távol...
-
Farkas-szigeti arborétum - Püspökladány
A püspökladányi arborétum Kaán Károly kezdeményezésére jött létre 1924-ben. Kaán Károly a természetvédelem és az a...
-
Karacs Ferenc múzeum - Püspökladány
A püspökladányi születésű Karacs Ferenc (1770-1838) közkedvelt térkép és rézmetsző illusztrátor volt. A róla elnevez...
-
Volt polgári iskola - Püspökladány
A ladányi polgáris iskolát 1912-ben alapították, mely kezdetben több helyen volt kénytelen működni. Később államosíto...
-
Bíróság épülete - Püspökladány
Püspökladányban járásbíróság 1850 óta működött, mely 1871-ben a Városháza épületébe költözött.
1908...
-
Városháza - Püspökladány
1840-ben Püspökladányban nagy tűzvész pusztított. Ekkor Nábrátzky Antal uradalmi ügyvéd javasolta a városnak, hogy vás...
-
Műemlék parasztház - Püspökladány
Hitelesen idézi Püspökladány múltját egy eredeti állapotban felújított régi parasztház a Petőfi utcán. A ma lakó és...
-
Római katolikus templom - Püspökladány
A városközpontban több, Püspökladány múltját idéző épület is található. A római katolikus templomot a Szent Imre sz...
-
Karacs Ferenc kollégium - Püspökladány
A városháza régi épülete mellett található a klasszicista stílusban épült kollégium, melynek homlokzatán a névadó Ka...
-
Huszáremlékmű - Püspökladány
A városközpontban fekvő parkban látható a Püspökladány címerállatát ábrázoló darvas szökőkút, az I. világhábor...
-
Református templom - Püspökladány
A ma is álló torony 1786 és 88 közötti megépítése után elbontották a gótikus stílusú, régi hajót, és új, késő b...
-
Gyógyfürdő - Püspökladány
Püspökladány a Tiszántúl közepén, a Sárrét-Nagykunság-Hortobágy tájegységek találkozásánál fekvő igazi alföldi ...
-
Szent Ágota-híd - Püspökladány
A várostól északra található a Hortobágyi Nemzeti Park része az Ágota- puszta, mely jellegzetes szíki növényekkel fogad...
-
Volt katolikus tiszttartói kúria - Püspökladány
A klasszicista stílusú épületet a XIX. század első felében építtette a Magyar Katolikus Vallásalap. Az épület a katoli...
-
Bank épület - Püspökladány
A Püspökladányi Hitelszövetkezetet 1903-ban szervezte Kiss Ferenc református lelkész. 1909ben emelték a mai épületet, m...
-
Erődfal - Hajdúszoboszló
A Református templom körül látható a védőfal egy szakasza a megmaradt sarokbástyával. Maga a fal a régészeti kutatások...
-
Sarokbástya - Hajdúszoboszló
A református templomot egykor sarokbástyákkal védhetőbbé tett erődfal vette körül. Az egyik sarokbástyát a földben lé...
-
Hajdúmegyei Takarékpénztár (Redőrfőkapitányság) - Hajdúszoboszló
Hajdú megye egyik tekintetes pénzintézete 1874-ben alakult. Több fiókjával működött a megye különböző településein....
-
Görög Katolikus templom (Istenszülő oltalma) - Hajdúszoboszló
A kis görög katolikus közösség 1994-ben építtette meg templomát. Korszerű anyagokat a bizánci stílus jegyeivel ötvöz...
-
Csanády-ház - Hajdúszoboszló
A Csanády-ház az alföldi puszta egyik legrégebb népi lakóháza. A Csanádyak Bocskai István rokonsági köréhez tartoztak....
-
I. világháborús emlékmű - Hajdúszoboszló
A Református templom kertjében találjuk meg a város I. világháborús emlékművét.
-
II. világháborús emlékmű - Hajdúszoboszló
A II. világháborúban Szoboszló a lakosságának számarányához viszonyítva az egyik legtöbb áldozatot hozó települések...
-
A növekedés szimbóluma - Hajdúszoboszló
A Gyógyfürdő főbejárata mellett lévő parkban állította fel a Szoboszlói Kulturális Közösség Szabó László "A növe...
-
Bocskai István lovasszobra - Hajdúszoboszló
Bocskai István (többek között Szoboszló területére is) telepített hajdúkat, így a későbbi korok folyamán személye je...
-
Gönczy Pál mellszobor - Hajdúszoboszló
A jelenleg is köztéren álló alkotások között ez a legrégebben felavatott hajdúszoboszlói köztéri szobor, melyet mind a...
-
Harsányt Bálint emlékműve - Hajdúszoboszló
Harsányi Bálint huszár- kapitány emlékoszlopát a református templomkert mellett állították köztérre. Az alkotás elké...
-
Napisten - Hajdúszoboszló
1997. október 8-án avatták fel Szabó László "Napisten" című szobrát, melyet a művész ajándékozott szeretett városán...
-
Gyógyfürdő - Hajdúszoboszló
Ha a Gyógyfürdő főbejárata előtt elsétálunk, érdemes egy kis időt szakítanunk és megnéznünk a bejárattal szemben l...
-
Zászló - Hajdúszoboszló
A Szilfákalján, a gyógyszertár és az ún. francia-házak övezte parkban látható Kígyós Sándor "Zászló" c. szobra. A d...
-
Volt Református fiúiskola - Hajdúszoboszló
A XVIII. sz. második felében 500 fölé emelkedett az iskolába járók száma. A tanulók nagyobb része fiú volt. Az elhaszn...
-
Volt Református leányiskola - Hajdúszoboszló
Református leányiskola önálló igazgatású intézménnyé 1908-ban alakult át. Akkor még több épületben folyt a leányok...